Bemutatkozás
Bernáth Luca Barbara klinikai pszichológus és kutyaviselkedési tanácsadó vagyok. A munkám tudományos alapokon nyugszik. Arra törekszem, hogy minden ember és minden kutya olyan támogatásban részesüljön, ami a leginkább nekik való.
Életutam
Budapesten születtem, és 7 éves koromtól Belgiumban élek. Egy új országba érkezni amelynek nem beszélem a nyelvét, beilleszkedni és megtalálni a helyemet… ezek mind meghatározó tapasztalatok voltak számomra. Ma is ezek nyújtanak fogódzót ahhoz, hogy másoknak segíteni tudjak.
Kiskorom óta fontos volt nekem, hogy a körülöttem lévő emberek jól érezzék magukat. Egy olyan rohanó világban, ahol mindannyian erősnek és nem sebezhetőnek szeretnénk mutatni magunk, nehéz egy olyan helyet találni, ahol letehetjük a terhet, amit cipelünk. Mindig is szerettem volna létrehozni és biztosítani egy olyan teret, ahol megoszthatjuk azt, ami bennünk zajlik, anélkül hogy tartanunk kellene attól, hogy a másik mit gondol rólunk. Ez az erős vágy vezetett a pszichológia felé. Tanulmányaimat a Louvain-la-neuve-i Egyetemen (UCLouvain) kezdtem, ahol pszichológiai és neveléstudományi szakon végeztem az alapképzésemet.
Nagyon vonzott az emberi érzelmek, gondolatok és a viselkedés megismerése, de éreztem, hogy valami még hiányzik. Mindig is nagy szeretetet és rajongást éreztem az állatok iránt. Ubi, az első kutyám, a középiskola utolsó évében érkezett az életembe, és azóta is központi helyet foglal el benne. Ő indított el az állatviselkedés megismerésének irányába. Az egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan elkezdtem képezni magam, hogy kutyákkal is dolgozhassak. Az alapképzésemet a Canischola központban végeztem, és a záródolgozatom – nem meglepő módon – az ember és a kutya közötti kapcsolatról szólt.
A mesterképzésem során szakmai gyakorlatot is végeztem, ennek során lehetőségem nyílt hat hónapon át ismerkedni az állatasszisztált terápiával. Ez a tapasztalat megerősítette bennem, hogy ezen az úton (is) szeretnék továbbmenni, így ezután önkéntes munkát végeztem az állatos terápia terén. Az egyetemi szakdolgozatom az állatasszisztált foglalkozások hatását vizsgálta a gyermekek és serdülők jóllétére és életminőségére. 2024-ben diplomáztam klinikai pszichológiából a Louvain-la-neuve-i Egyetemen. A tanulmányaim befejezése után rögtön belevágtam egy egyéves zooterápiás képzésbe a louvain-la-neuve-i Haute École Vinci-ben, ahol elmélyítettem az állatokkal végzett terápiának a szellemi és testi egészségünkre gyakorolt hatásával kapcsolatos tudásom.
2024 áprilisában döntöttem úgy, hogy önálló vállalkozásba kezdek, hogy az évek alatt megszerzett tudásomat mások szolgálatába állítsam. Szűnni nem akaró tudásvágyam arra hajt, hogy folyamatosan tovább képezzem magam, és így szolgáltatásaim révén a lehető legjobban tudjam támogatni a hozzám fordulókat.
Miért pont az ember és kutya kapcsolata motivál?
A kutyás gazdik támogatása különösen fontos számomra, és a munkámban nagy hangsúlyt fektetek rá. A számos képzésemen túl a saját tapasztalataim vezettek erre az útra.
A kutyás világhoz Ubi érkezésével kerültem közelebb. 17 éves voltam, és ő az első kutyám. Ugyan sok hibát is elkövettem, de rengeteget tanultam belőlük és ma már másokat ezektől meg tudok kímélni. Felfedeztem azt a feltétel nélküli szeretetet is, amit egy másik élőlény iránt érezhetünk, és a kutyák a szenvedélyemmé váltak.
Évekkel később, amikor a kutyaviselkedési képzésem a végéhez közeledett, örökbefogadtam egy nagytestű érzékeny kutyát, Artúrt. Az ő érkezése számomra addig ismeretlen valóságokra nyitotta fel a szememet. Artúr egy utcán kóborló kutyakölyök volt, aki egy spanyol menhelyről került hozzám. Érzelmeit intenzíven megélő kutyaként azóta is bizalmatlan az idegenekkel szemben, válogatós abban, kihez kötődik, és reaktív más kutyákkal szemben. Az érkezése ráébresztett, mennyire tanácstalannak érezhetik magukat még a tapasztalt gazdik is bizonyos helyzetekben. Vele megéltem a stresszt, a bűntudatot, mások rosszalló tekintetét, a fáradtságot… a szeretet és a túlterheltség egyidejű jelenlétét, amit sok „komplikált” kutya gazdája ismer, de amiről ritkán beszélünk. Ubi pedig, ahogy idősödik és változnak a szükségletei, napról napra megmutatja, hogyan kell életünket kedvencünk valóságához igazítani. És ez az alkalmazkodás nem mindig egyszerű, és nem is érzelemmentes.
Megfigyeltem, hogy gyakran még ha egy kutyát kutyaoktató vagy viselkedésszakértő is segít, a gazda érzelmi és lélektani helyzete sokszor háttérbe szorul. Pedig az ugyanannyira fontos, ezért azt a célt tűztem ki magam elé, hogy foglalkozni fogok a nehézségekkel küzdő állatok gazdáinak mentális egészségével. Mert e kapcsolat mindkét fele odafigyelést és törődést érdemel.
Értékeim
Hiszem, hogy minden ember és minden kutya önálló egyéniség, és hogy a velük való munkának ehhez kell igazodnia. A foglalkozásaim során nem ítélkezem és olyan megoldást keresek, amely az Önök esetében működik.
Hiszek az együttműködésben: ha nem én vagyok az a személy, aki segíteni tud, igyekszem a megfelelő szakemberhez továbbirányítani. Hiszek a kreativitás erejében, amely gondjainkat képes átalakítani valamivé, ami erőt ad és előre visz. Önismeretünk fejlesztésével felfedezhetjük az erősségeinket, tisztában lehetünk sebezhetőségeinkkel és elfogadhatjuk azokat. Munkámban a legfontosabbnak a kapcsolatot tekintem, amely önmagunkhoz, másokhoz vagy az állatunkhoz fűz.
Miért Alebrije thérapie?
Az alebrijék (ejtsd: alebrihék) színes, kézzel faragott és festett mexikói állatszobrok. Mindegyik egyedi, és nincs belőlük két egyforma. Ezek a képzeletbeli lények az 1930-as években születtek egy művész elméjéből, és azóta a kreativitás, az egyediség és az élő kézművesség szimbólumává váltak. Az alebrijék jelképe sokat mond nekem. Mert hiszem, hogy akárcsak az alebrijék, mi is mindannyian különböző színekből vagyunk összeállítva, fényesebb és árnyékosabb részekből. És mivel az állataim mindig ott voltak mellettem, és utat mutattak, ők az én alebrijéim.
Egyébként pedig, sosem árt egy kicsivel több szín az életben.
