Bemutatkozás
Bernáth Luca okleveles pszichológus és kutyaviselkedési tanácsadó vagyok. A munkám tudományos alapokon nyugszik. Arra törekszem, hogy minden hozzám forduló ember és kutya olyan támogatást kapjon, ami a leginkább neki való.
Életutam
Budapesten születtem, de 7 éves koromtól Belgiumban élek. Egy új országba érkezni, amelynek nem beszélem a nyelvét, beilleszkedni és megtalálni a helyemet… ezek mind meghatározó tapasztalatok voltak számomra. Ma is ezek nyújtanak fogódzót ahhoz, hogy másoknak segíteni tudjak.
Kiskorom óta fontos volt nekem, hogy a körülöttem lévő emberek jól érezzék magukat. Egy olyan rohanó világban, ahol mindannyian erősnek és sebezhetetlennek szeretnénk mutatni magunkat, nehéz egy olyan helyet találni, ahol letehetjük a terhet, amit cipelünk. Mindig is szerettem volna létrehozni egy olyan biztonságos teret, ahol megoszthatjuk azt, ami bennünk zajlik, és nem kell attól tartanunk, hogy mit gondolnak rólunk mások. Ez az erős vágy vezetett a pszichológia felé. Tanulmányaimat a Louvain-la-neuve-i Egyetemen (UCLouvain) kezdtem, ahol pszichológiai és neveléstudományi szakon végeztem az alapképzésemet.
Nagyon vonzott az emberi érzelmek, gondolatok és a viselkedés megismerése, de éreztem, hogy valami még hiányzik. Egész életemben nagy szeretetet és rajongást éreztem az állatok iránt. Ubi, az első kutyám, a középiskola utolsó évében érkezett az életembe, és azóta is központi helyet foglal el benne. Ő indított el az állatviselkedés megismerésének irányába. Az egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan beiratkoztam Belgiumban a Canischola központba, hogy kutyákkal is foglalkozhassak. A záródolgozatom – nem meglepő módon – az ember és a kutya közötti kapcsolatról szólt.
A mesterképzésem alatti szakmai gyakorlat során lehetőségem nyílt hat hónapon át ismerkedni az állatasszisztált terápiával. Ez a tapasztalat megerősítette bennem, hogy ezen az úton (is) szeretnék továbbmenni, így ezután önkéntes munkát végeztem az állatos terápia terén. Az egyetemi szakdolgozatom az állatasszisztált foglalkozások hatását vizsgálta a gyermekek és serdülők jóllétére és életminőségére. 2024-ben diplomáztam klinikai pszichológia szakon a louvain-la-neuve-i UCLouvain egyetemen. Tanulmányaim befejezése után rögtön belevágtam egy egyéves zooterápiás képzésbe az Haute École Vinci-ben, hogy elmélyítsem tudásomat az állatokkal végzett terápiának a szellemi és testi egészségünkre gyakorolt hatásáról.
2024 áprilisában döntöttem úgy, hogy önálló vállalkozásba kezdek, hogy az évek alatt megszerzett tudásomat mások szolgálatába állítsam. Szűnni nem akaró tudásvágyam arra hajt, hogy folyamatosan tovább képezzem magam, és így a lehető legjobban tudjam segíteni a hozzám fordulókat.
Miért pont az ember és kutya kapcsolata érdekel?
A kutyás gazdik támogatása különösen fontos számomra, és a munkámban nagy hangsúlyt fektetek rá. Számos képzésemen túlmenően saját tapasztalataim is erre az útra vezettek.
A kutyás világhoz Ubi érkezésével kerültem közelebb. 17 éves voltam, és ő az első kutyám. Ugyan sok hibát elkövettem, de rengeteget tanultam belőlük és ma már másokat meg tudok ezektől kímélni. Felfedeztem azt a feltétel nélküli szeretetet is, amit egy másik élőlény iránt érezhetünk, és a kutyák a szenvedélyemmé váltak.
Évekkel később, amikor a kutyaviselkedési képzésem a végéhez közeledett, örökbefogadtam egy nagytestű érzékeny kutyát, Artúrt. Az ő érkezése számomra addig ismeretlen valóságokra nyitotta fel a szememet. Artúr egy utcán született kutyakölyök volt, aki egy spanyol menhelyről került hozzám. Érzelmeit intenzíven megélő kutyaként azóta is bizalmatlan az idegenekkel szemben, válogatós abban, hogy kihez kötődik, és reaktív más kutyákkal szemben. Az ő érkezése ráébresztett, mennyire tanácstalannak érezhetik magukat még a tapasztalt gazdik is bizonyos helyzetekben. Vele megéltem a stresszt, a bűntudatot, mások rosszalló tekintetét, a fáradtságot… a szeretet és a túlterheltség egyidejű jelenlétét, amit sok „komplikált” kutya gazdája ismer, de amiről ritkán beszélünk. Ubi pedig, ahogy idősödik és változnak a szükségletei, napról napra megmutatja, hogyan kell életünket kedvencünk valóságához igazítani. Ez az alkalmazkodás pedig nem mindig egyszerű, és nem is érzelemmentes.
Megfigyeltem, hogy gyakran még akkor is, ha a kutyát kutyaoktató vagy viselkedésszakértő segíti, a gazdi érzelmi és lélektani helyzete sokszor háttérbe szorul. Pedig az ugyanannyira fontos. Ezért azt a célt tűztem ki magam elé, hogy foglalkozni fogok a nehézségekkel küzdő állatok gazdáinak mentális egészségével. Mert e kapcsolat mindkét fele odafigyelést és törődést érdemel.
Amit fontosnak tartok
Hiszem, hogy minden ember és minden kutya önálló egyéniség, és hogy a velük való munkának ehhez kell igazodnia. A foglalkozásaim során nem ítélkezem és olyan megoldást keresek, amely az adott esetben működik.
Hiszek az együttműködésben: ha nem én vagyok az, aki segíteni tud, igyekszem megkeresni a megfelelő szakembert. Hiszek a kreativitás erejében, amely gondjainkat képes átalakítani valamivé, ami erőt ad és előre visz. Önismeretünk fejlesztésével felfedezhetjük az erősségeinket, tisztában lehetünk sebezhetőségeinkkel és elfogadhatjuk azokat. Munkámban a legfontosabbnak a kapcsolatot tekintem, amely önmagunkhoz, másokhoz vagy az állatunkhoz fűz.
Miért Alebrije thérapie?
Az alebrijék (ejtsd: alebrihék) színes, kézzel faragott és festett mexikói állatszobrok. Mindegyik egyedi, nincs belőlük két egyforma. Ezek a képzeletbeli lények az 1930-as években születtek egy művész elméjéből, és azóta a kreativitás, az egyediség és az élő kézművesség szimbólumává váltak. Az alebrijék jelképe sokat mond nekem. Mert hiszem, hogy akárcsak az alebrijék, mi is mindannyian különböző színekből vagyunk összerakva, fényesebb és árnyékosabb részekből. És mivel az állataim mindig ott voltak mellettem, és utat mutattak, ők az én alebrijéim.
Egyébként pedig, sosem árt egy kicsivel több szín az életben.
